12. Betzi Cup az MTK részvételével
ImageA téli hónapok Németországban a nagy teremtornák ideje. Irodánk évek óta szervez ezekre a rendezvényekre gyerekcsapatokat. Ez idén sem volt másként, ezúttal az MTK U12-es csapata vendégszerepelt egy ilyen teltházas top-tornán...

Az MTK ´98-as korosztályáról tudni érdemes, hogy a magyar U13-as NB II-es bajnokság Közép-A csoportjának éllovasáról van szó. Az őszi forduló 15 mérkőzéséből 15 mérkőzést nyert meg a csapat, a gólarány pedig még ennél is figyelemreméltóbb: 79 rúgott gól mindössze 2 kapott találat ellenében, +77-es gólarány! Nem csoda, hogyha határokon belül mindenki félelmetes ellenfelet lát a csapatban. Külhonban mindez persze nem kelt ekkora riadalmat, ...annál nagyobb azonban a meglepetés, ha a magyar fiatalok néha kemény diónak bizonyulnak.

Az immár 12 éves hagyományra visszatekintő Betzi Cup Reutlingen városában kerül megrendezésre. Immár 5 éve egy-egy magyar csapat is résztvevője lehet a rendezvénynek. A legjobb négybe ugyan eddig még nem sikerült bejutnunk s ez idén sem volt másként, egy-két meglepetéssel, szép megmozdulással és csellel azonban ezúttal sem sem maradtunk adósai a népes szurkolóközönségnek. Magyarországot 2009-ben az MTK U12-es csapata képviselte s egészen a negyeddöntőig jutott! A szép eredményhez ezúton is gratulálunk!

Eredmények:

Csoportmérkőzések:

MTK Budapest – SV Ohmenhausen  10-0

MTK Budapest – SV Rommelsbach  4-0

MTK Budapest – MSV Duisburg  2-1

MTK Budapest – SV Werder Bremen  1-1

MTK Budapest – TuS Mezingen  4-2

Középdöntő:

MTK Budapest – FC Luzern  2-0

SSV Reutlingen – MTK Budapest  2-0

MTK Budapest – SpVgg Greuther Fürth  4-1

Nyolcaddöntő:

SV Werder Bremen – MTK Budapest  2-0

Végeredmény: 1., Bayer Leverkusen, 2., SK Slavia Praha, 3., SK Rapid Wien. 4., SV Werder Bremen.

A csapat a torna mellett egy Bundesliga derbyre is kijuthatott és 40 ezer néző társaságában élőben tekinthette meg a VfB Stuttgart – VfL Bochum (1-1-re végződött) bajnoki mérkőzést. A tornát követően a csapat vezetőedzőjével Horváth Henrikkel beszélgettünk, akit néhány nappal ezelőtt az MTK utánpótlásrészlegén belül az év utánpótlásedzőjének is megválasztottak.    

A csapat a látottak alapján megérdemelten jutott a legjobb nyolc közé. A helyi német szervezők számára ez mégis meglepetésként hatott. Minek lehet ezt betudni?

- Ezen a tornán valóban a német elit csapatok játszanak, ahol eddig túl sok babér nem termett a magyar csapatoknak. Lehet, hogy ezért, de az, hogy a németek nem számolnak különösképpen a magyar csapatokkal, engem nagyon nem aggasztott. Sőt, inkább doppingolt. A 16 között már nagyon erős csapatokkal találkoztunk. Minden mérkőzés kihívás volt, de megérdemelten jutottunk be a nyolc közé. Ekkora már több német kollégának is megváltozott a véleménye, hiszen bármelyik német elitklub ellen volt keresnivalónk. Minden mérkőzésen egyenlő eséllyel léptünk pályára és sehol sem éreztem, hogy védekezésre, vagy eleve kudarcra lennénk ítélve, sőt amikor a Werder Bremen megállított bennünket, ott is nyitott volt a találkozó.

Hogy látod a csapat, a gyerekek helyét/helyzetét a nemzetközi mezőnyben?

- Alapvetően ez a társaság jó alapokkal rendelkezik. Ma még nem érzek nagy különbséget, de ha elképzelem, hogy ezek a Bundesliga csapatok egymás ellen edződnek hétről-hétre, ahol gyors, agresszív a játék, nincs megállás, mindig a legjobbat kell nyújtani, akkor látható, hogy hosszabb távon ők lépéselőnyben vannak. Egyszerűen hozzászoknak ezekhez a mérkőzésekhez, ritmushoz, döntéskényszerhez…

Véleményed szerint hol vannak hiányosságaink és mit lehet tenni, hogy ezeket orvosoljuk?

- Sok szakemberünk beszél erről évek óta, hol és mit kellene változtatni. Magamban is fedezek fel sok hiányosságot. Én annyit tudok tenni, hogy ezeken javítok. Úgy gondolom, ami rajtam múlik, azt kell megtennem, ami az én közegemben változtatható abban igyekezzek előrelépni és ne várjak a másikra..
 

Henrik, köszönjük az interjút, Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kívánunk Neked! ...és csapatodnak.  Horváth Henrikkel az MTK hivatalos honlapja is interjút közölt, ami itt olvasható: http://www.mtkhungaria.hu/index.php?action=junior&nid=9027&sact=news

 
< Előző   Következő >
© 2010 Focitorna
A honlappal kapcsolatos észrevételeket kérjük E-MAIL-ben elküdeni.Köszönjük! | Impresszum