Középdöntőig jutott a Debrecen
2006. February 09.

ImageA Debreceni VSC 93-as korosztálya az elmúlt héten a Bódeni-tó mellett vehetett részt egy rendkívül erős mezőnyű nemzetközi teremtornán. Svájcból az FC Basel és az FC St. Gallen képviseltette magát, míg a német Bundesligából többek közt  pályára lépett a Borussia Dortmund, a Hertha BSC és a VfB Stuttgart U13-as korosztálya is. A debreceni fiúk nem okoztak csalódást, sőt nagyon szimpatikus színfoltja voltak a rendezvénynek, bár amint Lente Lajos a csapat edzője elmondta: „...a fiúk azért kicsit megilletődötten játszottak a sok híres csapat közt.” 

Az első napi csoportmérkőzések során a következő eredmények születtek:

FV Ravensburg – Debreceni VSC 3-2

Debreceni VSC - TSV Tettnang 3-0

Borussia Dortmund – Debreceni VSC 6-0

Debreceni VSC – SV Kressbronn 10-0

A selejtezőcsoportban a DVSC a 3.helyen végzett, ez azonban már elég volt ahhoz, hogy a másnapi középdöntőbe jusson a csapat. Ekkora már valamelyest feloldódtak a fiúk és nem csak hogy remekül állták a sarat, de a végére még egy igazán nagy meglepetésre is futotta.

A középdöntő csoport eredményei:
Debreceni VSC – SC Freiburg 1-1
1.FC Kaiserslautern – Debreceni VSC 1-0
Eintracht Frankfurt – Debreceni VSC 7-2
Debreceni VSC – 1. FC Nürnberg 2-1

Ez utóbbi győzelem volt a torna egyik legnagyobb meglepetése. A nürnbergi csapat ugyanis nem csak az első napi selejtezőcsoportot nyerte meg, de egészen eddig a találkozóig még a középdöntőben is veretlen volt. A bravúr ellenére a Loki sajnos nem jutott a legjobb nyolc közé. Az aranyérem sorsa két német Bundesliga csapat között dőlt el, ahol a Borussia Dortmund fiataljai 5-2 arányban múlták felül a Hertha BSC csapatát. A dobogó harmadik fokán a VfB Stuttgart végzett.

A debreceni fiúkat dicséret illeti, s a mutatott teljesítményük alapján emelt fővel búcsúzhattak Németországból. Lente Lajos a csapat edzője röviden így összegzett: „az út ugyan kicsit hosszú volt, de megérte, mert óriási élmény volt számunkra ez a torna."

 
< Előző   Következő >
© 2010 Focitorna
A honlappal kapcsolatos észrevételeket kérjük E-MAIL-ben elküdeni.Köszönjük! | Impresszum