Easter Open Cup 2006 – Bemutatkozik a SZAC
2006. March 28.

ImageAz idei évben Hollandia legnagyobb szabású utánpótlástornáján egyetlen hazai csapatként az 1908 SZAC 97-es korosztálya képviseli Magyarországot. A hír már önmagában is elismerést válthat ki, azonban ha alaposabban a színfalak mögé nézünk, akkor joggal elmondható, hogy a SZAC nemcsak ebben egyedülálló az országban. Kevesen tudják ugyanis, hogy a klub a Szentlőrinci 1.számú Etalonsport Általános- és Sportiskolával együttműködve az ország egyik legszínvonalasabb és legátfogóbb labdarúgó utánpótlásmunkájának ad otthont. Hogyan lehetséges ez és miben áll ez az egyediség? Erről kérdeztük az egyesület klubigazgatóját, Bodnár Jánost. B.J.: A SZAC labdarúgó egyesület, a Bp. XVIII. kerületi önkormányzattal közösen, az 1.számú Etalonsport Általános- és Sportiskolában működteti azt az általános iskolára épülő utánpótlásképző bázist, mely jelenleg egyedülálló kezdeményezés Magyarországon.

Mitől lesz egyedülálló ez a sportiskola? Az iskola attól egyedülálló, hogy iskolaotthonos rendszerben évfolyamonként 2 sportosztály működik. Jelenleg az 1. osztálytól a 7. osztályig. A következő tanévtől beinduló 8.osztállyal pedig teljes lesz a sportiskolai tagozatunk. Ami ezt a rendszert igazán színvonalassá teszi az az, hogy a sport és a tanulás egy helyen zajlik.

Mettől meddig vannak a gyerekek iskolában ill. a sportpályán? A gyerekek reggel 8-ra jönnek iskolába, délben ebédelnek, házi feladatot írnak, majd délután résztvesznek a szaksportági edzéseken kb. 4 óráig. Mint azt már korábban mondtam, mindez egy helyen történik, az iskolával szorosan egybekötve. A gyerekeknek így nem kell tanítás után előbb haza menni, aztán edzésre rohanni, végül ismét haza, majd fáradtan nekiülni leckét írni. (A fiatal élsportoló gyerekek túlterheltsége miatt ugyanezt a rendszert több svájci iskolában is próbálják jelenleg bevezetni. Szerk.) 

Hány gyerek jár egy ilyen sportosztályba? Egy osztályba 13 fiú és 13 lány jár. Ilyen osztályokból pedig évfolyamonként kettő működik. A gyerekeknek szinte minden nap van délelőtt testnevelés órájuk, nemenként bontott kiscsoportokban. A képzési cél itt elsősorban a sokoldalú mozgásfejlesztés. Ezen felül délutánonként heti 3-4 alkalommal a sportágankénti edzéseken is résztvehetnek az idejárók. A fiúk a labdarúgásban jeleskednek, míg a lányok fő súlypontja a ritmikus sportgimnasztika. Képzésünk a „Jó tanuló, jó sportoló” szellemében zajlik.

Melyik az a szervezet, aki ezt a sportszakmai működést támogatja és segíti? Egyrészt a helyi önkortmányzat, másrészt pedig az Etalonsport Sportóvodák, Sportiskolák Rt. Ennek a gazdasági társaságnak köszönhetjük, hogy a két nagyméretű füvespálya, valamint egy 66x44 m-es földes edzőpálya mellett mostanra egy légsátorral fedett 46x36 m-es műfüves pálya is rendelkezésünkre áll az iskola tőszomszédságában. Itt a fiatalok valóban télen nyáron jó körülmények közt egész nap sportolhatnak.

Hogyan működik a kiválasztás? Bárkit felvesz az iskola? Nem egészen. Orvosi vizsgálatokat követően (elsősorban antropometriai mérésekről van szó. Szerk.) választjuk ki azokat az óvodákból hozzánk jelentkező gyerekeket, akik nálunk szeretnének tanulni és sportolni. A diákolimpiákon elért kimagasló eredményeink bizonyítják, hogy ez a kiválasztás effektív és sikeres.

Mióta működik ez a rendszer és miért nem lehet hallani vagy olvasni erről a remek kezdeményezésről? Az idei a hetedik évünk. Azt gondolom, hogy az eddig elért eredményeinkkel már bizonyítottunk, és ígérem hamarosan a médiákban is hallatunk majd magunkról. Jövőbeni célunk, hogy az országban minél több helyen ugyanerre a mintára több másik „Etalon-iskola” is létesüljön az országban.

Vannak ezen felül még további terveitek is? Az általános iskolát követően, azaz a most elindult kiválasztási és képzési rendszert folytatva, két év múlva ugyanerre a mintára szeretnénk elindítani egy sportgimnáziumot is. Ezen felül 2008-ban lesz klubunk 100 éves, amit szeretnénk méltóképpen megünnepeleni.

János, köszönöm neked az interjút, a kis SZAC legénységnek Hollandiában pedig nagyon szorít mindenki. A csapat április 13-án kel útra Varga István edző vezetésével. Az eredmények valamint minden fontos tudnivaló a torna hivatalos honlapján is megtekinthető: http://www.tinyvangemert-sports.nl

 
< Előző   Következő >
© 2010 Focitorna
A honlappal kapcsolatos észrevételeket kérjük E-MAIL-ben elküdeni.Köszönjük! | Impresszum