|
Lassan lezáródik a nevezés az 1.Cordial Cup Hungary U11-es utánpótlástornára. Ez az új arculatú rendezvény, a világszerte ismert NIKE Premier Kupához hasonlóan, egy színvonalas nyugat-európai keretek mellett bonyolított utánpótlástorna. A 97-es korosztály országos seregszemléje Budapesten kerül lebonyolításra, a Vasas Pasarét SE
sporttelepén. Időpont: 2007. szeptember 29-30. A torna rendezői, a HG Sportpromotion német sportszervező iroda, valamint a Vasas Pasarét szakmai stábja, egy hagyományt teremtő rendezvény első lépését tették meg. Szakmailag több mint indokolt egy ilyen kezdeményezés letrejötte, hiszen a mozgás és versengés öröme mellett, már az első kiválasztás évében (10-11 éves korban) országos rálátást nyerhetnek a szakemberek, a hazai tehetségekről. A rendezvény ebből a szempontból már most sikeresnek mondható, hisz Debrecentől, Szombathelyig, Békéscsabától, Győrig az ország szinte minden tájáról érkeztek és érkeznek még résztvevők a tornára. A mezőnyből nem hiányoznak természetesen az ismert budapesti csapatok sem, így többek között résztvevő lesz a Ferencváros, az MTK (MAC-Népstadion) és a házigazda Vasas gárdája is. A hivatalos sorsolásra, mely nyilvános, 2007. augusztus 23-án a Vasas Pasarét sporttelepén található étteremben kerül sor 18.30-tól. A várakozás izgalmait fokozza, hogy számos különdíj, így pl. dekázóverseny, értékes tombolanyeremények (többek között egy ausztriai családi nyaralás) is része lesz a szeptemberi kétnapos programnak. Az általános versenykiírás itt tölthető le: U11-versenykiírás.pdf |